Death Parade

A végzet útjai

Történetünk egész végig egy helyen játszódik a Quindecim nevezetű "bárban". De ez a hely sokkal több, mint egy bár. Ide kerülnek a halott emberek lelkei, akiknek úgy nevezett bírák fogják eldönteni, hogy a lelkük a "Pokolba" vagy a "Mennybe" kerül-e. A Menny igazából az újjászületést míg, a Pokol az örök sötétséget és magányt jelképezi. Az ide került embereknek egy játékban kell részt venniük, amit egy Roulet-tel választanak ki.

Mivel ez egy misztikus történet nehogy azt várjátok, hogy csak játszanak egyet és már a bírák tudják is hova kell kerülniük. A játéknak van egy kis turpissága: Mivel az ide került emberek nem emlékeznek arra hogy halottak, így belemennek az élet-halál játékba, és míg játszanak, szép lassan visszajönnek képekben a halál előtti emlékeik.

De vannak a bíráknak eszközeik, amivel olyan helyzetbe hozzák a játékosokat, hogy megmutassák milyenek is a lelkük mélyén. Ezeket a helyzeteket "speciális helyzetnek" nevezik. Mikor megteremtődik ez a helyzet a játék valahogy, kapcsolatot vesz fel az emberek testével és az a szervük, amelyik épp az adott játék egy részén van meg fog sérülni. Itt a résztvevők már tudják, hogy halottak, már csak azért játszanak, hogy ne a pokolba kerüljenek.

Abból, ahogy a játékban viselkednek és az emlékeik alapján, - amit a bírák is megkapnak egy "Információs hivatalnak" nevezett helyről - el dönthetik, hogy az adott személy a Mennybe vagy a Pokolba jut. De a kavarodás ott kezdődik, hogy az egyik ember, akinek csak a legeslegvégén tudjuk meg a nevét, emlékezni fog arra, hogy ő már halott. Ekkor a bírák úgy döntenek, hogy míg nem döntik el hogy hova kerüljön, a Quindecim "tulajdonosának" segítője lesz. De a lány elég sok kavarodást fog okozni a tulajdonos Decim számára.

Szereplők


Decim

A Quindecim tulajdonosa és, az egyik bíra. Nem szokott mosolyogni, mindent érzelem mentes, póker arccal mond el. De a végén egy lány ezen változtatni fog, és valahogy kicsal belőle egy...egy.. mosolynak nevezett arcizom rándulást.

Nona

Ő egy vezető féleség, ő ügyel mindenre, ami ezen a helyen történik. Alig néz ki 14 évesnek, de igazából már 82 éve dolgozik ezen a helyen. Aranyosnak, kedvesnek látszik, de ha jobban megismerjük egy erős, szigorú egyéniség, - ahogy egy főnökhöz illik - egy csöpp kedvességgel fűszerezve.


Ginti és cicája Memine

Erről a 2 szereplőről nem sokat tudunk meg. Ginti egy mindig morcos, erőszakos személyiség, aki csak a cicáját tűri meg a közelében. Ő is egy bíra, Decim-mel együtt került ide. A cica pedig segíti Ginti dolgát, de a végén megcsalja valaki mással :3.

Chiyuki

A lány, aki mindenre emlékszik és mindent összezavar. Ő az anime legkedvesebb szereplője, amire a történet vége fele jövünk rá. Az elején még úgy ahogy tűri a történéseket, de a végén már megmentené mind a két játékost, annak ellenére is hogy tudja, mind ketten gyilkosok voltak előző életükben.

Vélemény

Az anime 2013-ban készült és 12 részes. A Madhouse Stúdió újabb munkáját láthatjuk benne, ami elég jóra sikeredett. Az animáció elég modern és kidolgozott. A történet izgalmas és néhol elég drámai. A főcímdal is nagyon bejött, legszívesebben felugrottam volna és nyomtam volna a bugit, (de a lustaság nem vitte rá a lelkem XD ) amit egyébként Kotaro Tanaka-nak köszönhetünk. A történet írója Yuzuru Tachikawa aki egy újabb remek művel drukkolt elő a Bleach után. A történetet nagy kíváncsisággal néztem, hiszen elég izgalmas volt, ahogy gondolkodásra késztetett az események alatt, hogy vajon ő miért, hogy halt meg és hogyan végzi. Aki szereti az ilyen akció-dráma keverék történeteket, ez a mű biztos tetszeni fog.

Jó szórakozást hozzá! ^^

Írta: Kikyou

"Még hogyha különbözőek is vagyunk, akkor is köthetünk örök barátságokat." - Bleach
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el