Aldnoah.Zero

Az A-1 Pictures és a TROYCA stúdiók hozták létre 2014-ben az animét. Ei Aoki rendezte (a Fate/Zero-t szintén), Gen Urobuchi és Katsuhiko Takayama írta illetve rajzolta. 2014. július 5.-től - 2015. március 28.-ig adták a japán csatornákon a 24 részt, ami két évadnak felel meg.

Kiyokazu Satake 2014. decemberében kezdte el írni a manga változatát, amit a Manga Time Kirara Forward-ban olvashattak először. Jelenleg két kötetes, de még nincs vége.


Történet

1972-ben egy űrkaput fedeznek fel a Holdon, amin keresztül az emberek a Marsra tudnak eljutni. Itt egy egykori idegen kultúra, az Aldnoah fennmaradt technológiájára bukkannak. A marsi telepesek ezt felhasználva egy szuperfejlett birodalmat hoznak létre "Vers" néven. Ez a fejlettség felsőbbrendűségi komplexushoz vezet az emberiség, Földön maradt részével szemben, ami 1999-ben egy invázióban csúcsosodik ki.

Smiley face

Az anime egyébként 2014-ben játszódik, amikor is a Vers Birodalom hercegnője diplomáciai látogatást tesz a Földön, csak hogy egy merénylet célpontjává válik. Ekkor ismét kirobban a háború a fejlett Vers és a kevésbé fejlett földi erők között, ami ezúttal beszippantja középiskolás főhősünket és barátait is.


Szereplők


Kaizuka Inaho "Narancs"

Smiley face

Egy földi középiskolás diák, aki szülei halála óta nővérével él. Nem mutatja ki érzelmeit, viszont mégis szerelmes lesz Asseylum hercegnőbe. Míg a csapat többi tagja egy harci robot 7-es modelljét használja, Ő marad a narancssárga 6-os modellnél. Ez alapján kapja a "Narancs'' jelzőt.


Slaine Troyard "Denevér"

Smiley face

Ő egy Terráni (földi születésű) fiú, aki a versi birodalomban szolgál egy grófnál. Nagyon közel áll a hercegnőhöz, aki megmentette Őt öt évvel a történet kezdete előtt. Ő is szereti a hercegnőt és végig hűséges hozzá. Bár félénk, képes ölni is, ha Asseylum-ról van szó. A "Denevér" nevet első találkozásukkor kapja Inaho-tól.


Asseylum Vers Allusia

Smiley face

A Vers birodalom első hercegnője, aki nagyon kíváncsi a Földre. A békelátogatás során a konvojt megtámadják, és Ő feltételezhetően meghal. Ezt a gyilkosságot felhasználva, a grófok inváziót indítanak. Ezután Inaho csoportjával utazik álnéven. Üzenetet küld nagyapjának, annak reményében, hogy véget vet a háborúnak.


Saját vélemény

Mindent összevetve, ez egy igazán felejthetetlen anime. Eseménydús, érdekes gondolatmeneten nyugszik, ami egy teljesen más, ám mégis hasonló dimenzióba repít minket. Dinamikus harcok, unalmasnak nem nevezhető jelenetek és egy kis humor. Ezek mellett a zenéket is csak dicsérni lehet. Nagyon bátran ajánlom annak, aki akció dús történetet szeretne látni.

Smiley face

Írta: Zero-san

"Még hogyha különbözőek is vagyunk, akkor is köthetünk örök barátságokat." - Bleach
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el